A kormany.hu honlapon megjelent, jelenleg társadalmi egyeztetés alatt lévő rendelettervezet elsősorban az alacsony tetrahidrokannabinol-tartalmú kenderfajta fogalmát és termesztésének feltételeit pontosítja, így lehetőség nyílhat arra, hogy a gazdálkodók szabadon foglalkozzanak a haszonnövény termesztésével.
A módosítás szerint a gazdálkodók csak fémzárolt vetőmagot használhatnak, a termesztést be kell jelenteniük, erről a hatóság termesztési igazolást állít ki és tájékoztatja a rendőrséget is. A lap felidézte, korábban előfordult, hogy az ipari kendert termesztő gazdával szemben a rendőrség eljárást kezdeményezett, ez most nyilvántartás alapján könnyen tisztázható lehet.
A Földművelésügyi Minisztérium adatai szerint mintegy harminc-negyven hektáron foglalkoznak kendervetőmag termesztésével a gazdálkodók, míg az ipari felhasználásra további kétszáz hektáron vetettek az idén a haszonnövényből, de a bővülő kereslet hatására egyre nagyobb területen foglalkozhatnak kendertermesztéssel a gazdálkodók. A kenderből készített termékeket az élelmiszer- és kozmetikumgyártás mellett a papír- és a textilipar, az építő- és az autóipar, valamint az állattenyésztés is felhasználja.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve