A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH) adatai szerint soha annyi oltalmazotti státust nem osztottak még ki, mint 2017-ben. Tavaly összesen 271 személy kapott oltalmazotti státust, idén már 866-nál tart a számláló.
A befogadottstátust kapók száma is ugrásszerűen emelkedett: 2016-ban mindössze hét, idén már 73 fő kapott ilyen minősítést a BMH-tól - írta a lap.
Kapcsolódó
Egyedül a menekültstátust nem akarja megadni a hatóság: míg tavaly 154 embert ismertek el menekültnek, addig idén eddig csak 89-et.
A regisztrált menedékkérők száma meredeken zuhan tavalyhoz képest: az idén októberig 2959-en adtak be ilyen kérelmet, tavaly bőven 26 ezer fölött volt ez a szám. A kérelmezők 40-40 százaléka afgán és kurd.
A hazai menekülttáborok gyakorlatilag kiürültek: tavaly bőven kétezer fölött volt az elrendelt menekültügyi őrizetek száma, idén eddig ez a négyszázat sem éri el.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve