A szövetségi parlament egyik ellenzéki pártja, a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) frakciójának írásbeli kérdésére összeállított statisztika szerint informatikai bűnözők 43 alkalommal hajtottak végre eredményesen támadást kórházak ellen a január-novemberi időszakban.
Ez több mint kétszeres növekedés tavalyhoz képest, és azt jelenti, hogy majdnem minden hétre jut legalább egy sikeres támadás - emelte ki az adatokat ismertető Frankfurter Allegemeine Sonntagszeitung (FAS).
A vasárnapi lap összeállítása szerint az úgynevezett kritikus infrastruktúra - az ország működéséhez szükséges szolgáltatási hálózat - más elemeit, például energiaszolgáltatókat és vízközmű-üzemeltetőket is egyre gyakrabban érnek támadások. Novemberig 171 esetet regisztráltak, míg tavaly egész évben 121, 2018-ban 62 eredményes támadás történt.
Kapcsolódó
Azonban a növekedés nemcsak az informatikai bűnözés kiterjedésének tulajdonítható, hanem a digitalizáció előrehaladásának is. Egyre több kórházban vezetnek be elektronikus ügyintézési rendszereket, ezért a lehetséges célpontok száma is emelkedik - mutatott rá a FAS.
A kórházak a rendszereik védelmében is fejlődnek, de még nem mindegyik érte el a biztonságos működéséhez szükséges szintet - mondta a lapnak Isabel Münch, a szövetségi informatikai biztonsági hivatal (BSI) szakértője kiemelve, hogy az informatikai fejlesztésre szánt források legkevesebb 15 százalékát a biztonság erősítésére kellene fordítani.
Elmondta, hogy gyakran tapasztalni a támadások számának hullámszerű emelkedését a kritikus infrastruktúra valamely területén. A koronavírus-világjárvány elindulásával a kórházak elleni támadások száma felszökött. Több bűnözői csoport ugyan bejelentette, hogy a járvány miatt megkíméli az egészügyet, de ezekből a fogadkozásokból nem sokat érezni a gyakorlatban - fejtette ki a szakember.
A bűnözők általában úgynevezett zsarolóvírust telepítenek, amely titkosítja az adott rendszer adatait, és a titkosítás feloldásáért pénzt - általában bitcoin kriptovalutát - követelnek.
A kórházak elleni támadások életveszélyesek lehetnek - emelte ki a FAS, felidézve egy szeptemberi düsseldorfi esetet. Az észak-rajna-vesztfáliai tartományi főváros legnagyobb klinikáján szeptember 11-re virradóra egy támadás miatt összeomlott az informatikai rendszer, ezért nem tudtak fogadni egy azonnali ellátásra szoruló beteget, akit a Düsseldorf melletti Wuppertalba kellett szállítani. A beteg meghalt.
Időközben ugyan kimutatták, hogy túlélési esélyei nem lettek volna jobbak, ha el tudták volna látni a düsseldorfi klinikán. A támadás azonban így is annyira súlyos károkat okozott, hogy a papír alapú adminisztrációra átállított sürgősségi osztály 13 napra kiesett a tartományi főváros ellátórendszeréből.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve