A kancellár a Német Gazdaság Keleti Bizottsága rendezvényén mondott beszédet. Az évtizedek óta működő testület a többi között Oroszországgal, Ukrajnával, Fehéroroszországgal és a kaukázusi köztársaságokkal való gazdasági együttműködés támogatását tekinti fő feladatának. Az Oroszországgal való kooperáció azonban teljes egészében megtorpant az Ukrajna ellen indított háború óta.
Olaf Scholz ezúttal a szankciókra összpontosított, de szólt az újrakezdés szükségességéről is. Az Infostart az NTV hírtelevízióra hivatkozva azt írja, a kancellár elsődlegesen arra szólította fel a német vállalatokat, hogy készüljenek fel az Oroszországgal szembeni újabb szankciókra.
Scholz utalt arra, hogy a német–orosz kapcsolatok jelenleg folyamatosan romlanak. Most a szankciók erősítése van napirenden, és ezzel mindenkinek tisztában kell lennie – hangsúlyozta.
De annak az Oroszországnak, amely befejezi a háborút, esélyt kell adni arra, hogy más időkben ismét gazdasági együttműködést kezdjünk
– jelentette ki a kancellár.
Scholz szerint a háború után Oroszország továbbra is az európai kontinens legnagyobb országa marad, éppen ezért kiemelkedően fontos, hogy felkészüljünk erre az időre – jelentette ki.
A kancellár ugyanakkor rendkívül keményen támadta Vlagyimir Putyint:
Az orosz elnöke birodalmi álmainak megvalósítása érdekében nem csak több ukrajnai várost és számtalan emberéletet semmisített meg, valójában lerombolta Oroszország jövőjét. Ezzel pedig el kell számolnia saját országának saját népének.
Olaf Scholz arról is beszélt, hogy nem számít arra, hogy bipoláris világ alakulna ki az Egyesült Államokkal és Kínával a főszerepben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve