A Magyarországon lakcímmel nem rendelkező választópolgárok az országgyűlési képviselők választásán levélben szavazhatnak. Ehhez előbb névjegyzékbe kellett vetetniük magukat, majd ezt követően az NVI eljuttatta hozzájuk a szavazási levélcsomagot az országos pártlistás szavazólappal, a szükséges borítékokkal és a választót azonosító nyilatkozattal. Az NVI összesen 195.338 külhoni magyart vett fel a levélben szavazók névjegyzékére.
A kitöltött szavazólapot és a nyilatkozatot kell visszajuttatni az NVI-hez. A választópolgár szabadon választhatott, hogy milyen módon akarta visszajuttatni szavazatát.
Választhatta a postai kézbesítést, ebben az esetben Magyarországon csütörtök éjfélig fel kellett adnia a levelet, a környező országokban feladott leveleket pedig ugyaneddig kellett átvennie a Magyar Postának a szomszédos országok postai szolgáltatójától. A posta ezeket a levélszavazatokat ma éjfélig kézbesíti az NVI-nek.
A választópolgár dönthetett úgy, hogy a külképviseleteken adja le a szavazatát, erre március 24-től volt lehetősége munkanapokon, egészen péntekig, az NVI szombat reggeli adatai szerint a külképviseleteken 85 ezer levélszavazatot adtak le, de ebben még nincsenek benne a pénteken leadottak.
A választópolgár úgy is dönthetett, hogy a szavazás napján adja le a voksát a külképviseleteken vagy az országgyűlési egyéni választókerületek székhelyein is, 6 és 19 óra között.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve