Az óbudai Árpád-hídi szakaszon a villamospálya teljes átépítése új megállókkal, megemelt peronokkal való ellátása az ütemterv szerint halad - mondta Vitézy Dávid. "A kivitelezési szerződések megkötésekor kitűzött átadási céldátum május eleje volt, jelenleg úgy látjuk, hogy ezt tartani is lehet - hangsúlyozta a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója.
Mint elmondta: "a pályaépítés zajlik és terveink szerint a május 1-jei hosszú hétvége után, május első hetében át fogjuk tudni adni a forgalomnak villamospályát."
Hozzátette: "ehhez még kellenek tesztek, bejárások, hatósági engedélyek, napra pontosan és teljes biztonsággal nem merem még mondani, de ahogy a kivitelezés előrehaladását a lebonyolító mérnök, illetve a kivitelező szakemberei, illetve a mi szakembereink jelenleg értékelik, azt látjuk, hogy nem lesz késedelem az 1-es villamos ezen, egyébként legnagyobb forgalmú szakaszának felújításában."
"Ez nem azt jelenti, hogy minden elkészül, még olyan munkák, amelyek a forgalmat nem zavarják: a megállók végső építészeti befejezése, egyéb kiegészítő és zöldfelületi rendezési munkák, még ezt követően is zajlanak majd a térségben, de a villamosforgalmat be tudjuk indítani május elején" - emelte ki Vitézy Dávid.
A Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgató ismertette: "emellett zajlik a munka az 1-es villamos dél-pesti szakaszán, a Népligettől már pótlóbuszok közlekednek a Közvágóhíd HÉV-megállóig." Vitézy Dávid hozzátette: "ezen a szakaszon megemeljük a peronokat, hogy az alacsony padlós villamosokra szintben lehessen beszállni, az áramellátási rendszert korszerűsítjük."
"Itt pályaépítési munkák még nem zajlanak, ezek körülbelül másfél hónap múlva fognak kezdődni, tehát az első villamospályák akkor jelennek meg a XI. kerületben az 1-es villamos új vonalán" - mondta a BKK vezérigazgatója. Vitézy Dávid hozzátette: "jelenleg azok az előkészítő munkák folynak, amelyek a villamospálya megépítéséhez szükségesek: részben tereprendezési, részben közműkiváltási, -áthelyezési munkák zajlanak, ezek forgalomkorlátozásokkal is járnak a Hengermalom és a Szerémi út térségében a XI. kerületben."
Mint a BKK vezérigazgatója ismertette: "jelenleg az 1-es villamos a Kacsóh Pongrác út és a Népliget között közlekedik, a vonal mindkét végén pótlóbuszok járnak, mind az óbudai végállomástól az Erzsébet királynő útjáig, mind a déli szakaszon a Népligettől a Közvágóhídig, a pótlási rend részletei a honlapunkon megismerhetők."
"Ebben május elején lesz ismét változás, amikor az óbudai, Árpád-hídi szakaszon átadjuk az 1-es villamost" - hangsúlyozta Vitézy Dávid. Hozzátette: "ezt követően nyár végéig a vonal következő, nagyon rossz állapotú szakaszára, Zuglóba helyeződnek át a munkák."
"A Kacsóh Pongrác út és a Puskás Ferenc Stadion közötti szakaszon teljes körű pályafelújítás, az áramellátási rendszer megújítása történik majd a nyári hónapokban" - emelte ki a BKK vezérigazgatója. Vitézy Dávid figyelmeztetett: "lényegében az év végéig villamospótlásra és rendkívüli forgalmi rendre kell számítani az 1-es villamos vonalán."
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve