A vegyiművek alapítása óta eltelt 139 év során számtalan különböző típusú szerves és szervetlen vegyi anyagok gyártásával foglalkozott (például klór, sósav, hipó, különféle enyvek, műtrágyák, ásványi sók és különböző típusú növényvédőszerek), az ügyben mindenképp részleteket is feltáró, alapos szakmai felmérést, tervet kell készíteni annak érdekében, hogy eredményes kármentesítés történjen.
A veszélyes hulladék kezelésének várható költségeivel kapcsolatban a Pest Megyei Kormányhivatal végzett előzetes kalkulációt, e számítások alapján 1,18 milliárd forintba kerül a telephelyen felhalmozott veszélyes hulladék végleges ártalmatlanítása és az ehhez szükséges további feladatok elvégzése. A szaktárca ezért terjesztette a szóban forgó forrásigényt a kormány elé.
Lázár azonnal vizsgálatot rendelt el - egymilliárdot adnak
Azonnali helyszíni vizsgálatot rendelt el Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a főváros IX. kerületében lévő Illatos úti telephelyen, ahol mintegy 2800 tonna hulladékot helyeztek el illegálisan. A miniszter budapesti sajtótájékoztatóján közölte: várhatóan csütörtök délután kormányhivatali vizsgálat lesz a helyszínen, és ha azt állapítják meg, hogy a hulladék közvetlen veszélyt jelent, azonnal elrendelik az elszállítást.A költségeket 1,1 milliárd forintra becsülte, amelyet a gazdasági minisztériumnak kell megelőlegeznie.
A kormány döntését követően a közbeszerzési eljárás lebonyolítása következik, aminek várható ideje 4-6 hónap. Ezt követően kezdődhetnek meg a munkák, amelyek előzetes számítások szerint 6-9 hónapot vesznek majd igénybe.
A már lezajlott kármentesítés sikertelenségéért a környezetvédelem általános szabályairól szóló törvény alapján a környezethasználó Budapesti Vegyiművek Zrt. és annak jogutódja, felszámolója a felelős. Büntetőjogi feljelentést a környezetvédelmi hatóság 2011-ben tett a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntett miatt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve