Korózs Lajos MSZP-s képviselő több kérdést tett fel a emberi erőforrás tárcának a külföldre küldött Erzsébet-utalványokkal kapcsolatban. Mint az közismert, tavaly decemberben a kormány úgy döntött, hogy a nyugdíjasoknak 10 ezer forint értékű étkezési Erzsébet-utalványt fizet ki.
Azon nyugdíjasok kaphattak a kuponokból, akiknek decemberben folyósítottak nyugdíjat - vagyis novemberig nyugdíjba vonultak. Azzal az aprósággal viszont a kormány nem foglalkozott, hogy külföldre fölösleges küldeni Erzsébet-utalványokat, hisz azt egyetlen nemzetközi étkezési jegyet forgalmazó hálózat sem fogadja el.
Ennek ellenére kiderült Rétvári Bence Emmi-államtitkár írásbeli válaszából, hogy a világ 72 országába 32 500 nyugdíjasnak küldtek 10-10 ezer forintos utalványokat. Az összes utalvány értéke 26,3 milliárd forint volt, ebből külföldre 325,5 millió forintnyi utalvány ment. A külföldi postaköltség pedig 52,2 millió forint volt.
Rétvári Bence azt is elárulta a MSZP-s képviselő kérdésére, hogy mit kezdhetnek Ausztráliában, de akár Ausztriában az Erzsébet-utalványokkal az ott élő magyar nyugdíjasok: "A külföldön élő személyek - saját célra - a magyarországi tartózkodásuk idején tudják az egyszeri juttatásként biztosított étkezési Erzsébet-utalványt felhasználni."
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve