A tilalom november elsején lép életbe, s a 22 és a reggel 6 óra közötti időszakra vonatkozik - számolt be az MTI. A boltoknak vállalniuk kell, hogy ebben a nyolc órában nem adnak el szeszes italt vagy zárva tartanak.
A rendelet hatálya nem terjed ki a nagyáruházakra, a bevásárlóközpontokban vagy az üzemanyagtöltő állomásokon működő üzletekre, a vendéglátóhelyekre, az alkalmi rendezvényekre és az alkalmi vásárokra.
Alkoholos italokat éjszaka a jövőben is lehet rendelni, azok kiszállítását ugyanakkor csak a tilalmi időn kívül engedélyezik a baranyai megyeszékhelyen.
Akik a rendeletet megszegik, szabálysértést követnek el és ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújthatók.
A közgyűlési előterjesztésben a rendelet indokaként az olvasható, hogy az elmúlt időszakban sok panasz érkezett a város jegyzőjéhez az éjszaka is nyitva tartó üzletek működésével kapcsolatban. A bejelentők elsősorban a hangoskodó, szemetelő, garázda, rongáló magatartást tanúsító vendégkörre hívták fel a figyelmet, amelynek a viselkedése zavarja a lakók nyugalmát.
A helyi sajátosságok figyelembevételével már Budapest több kerületében, Debrecenben, Miskolcon és Kecskeméten is korlátozták a szeszes italokat forgalmazó üzletek éjszakai nyitva tartását.
A pécsi önkormányzat szerint az eddigi tapasztalatok biztatóak, úgy tűnik, ez a módszer alkalmas lehet "a lakosságot zavaró hatások mérséklésére", ideális esetben azok megszüntetésére is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve