A friss jogosítvánnyal rendelkező 18-25 év közötti sofőröknél gyakran előforduló probléma a gyorshajtás, a biztonsági öv használatának mellőzése, az alkoholos befolyásoltság, a túlzott önbizalom és a megfelelő rutin hiánya.
Ezért figyelemfelhívó országos vetélkedő-sorozat indul az NFM kezdeményezésére. A kampányt a Közlekedéstudományi Intézettel és az ORFK - Országos Balesetmegelőzési Bizottsággal szoros együttműködésben a Hungaroring Sport Zrt. valósítja meg.
A három fordulóból álló vetélkedő két online feladat teljesítése után egy ügyességi vetélkedővel zárul. Az első körben a fiatalok egy online teszt kitöltésével tehetik próbára KRESZ- és vezetéstechnikai elméleti tudásukat a kampány weboldalán (www.kreszfaktor.hu).
A második fordulóben a versenyzőknek a lakóhelyükön megtalálható, jól működő közlekedési helyszínt vagy példamutató közlekedési magatartást kell bemutatniuk egy #kreszfaktor megjelöléssel a Facebookra feltöltött videóban. A szakmai zsűri által kiválasztott pályaművek készítői jutnak tovább a döntőbe. A fiataloknak vezetéstechnikai ügyességi és elméleti feladatokat kell megoldaniuk a Groupama Tanpályán. A legjobban teljesítő résztvevő nyereménye egy személyautó és egy vezetéstechnikai tréning.
Olvassa el cikkünket arról, hogy új fix traffipax érkezhet Óbudára.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve