A közösségi együttélés alapvető szabályainak megsértését követi el az, aki önegyensúlyozó járművel, elektromos vagy más gépi meghajtású közlekedési, sport, vagy szabadidős eszközzel Tihany Község Önkormányzata tulajdonában vagy kezelésében álló meghatározott területen gyalog- és kerékpárúton, járdán, parkban, közparkban, téren, egyéb parkosított területen, vagy a gépjármű forgalom elől időszakosan vagy állandó jelleggel elzárt közterületen közlekedik, és azokat nem gyalogosan tolva vagy kézben tartva halad - döntött a képviselő-testület.
A tiltás nem vonatkozik a KRESZ előírásainak megfelelő elektromos kerékpárokra, a rendvédelmi szervek járműveire és eszközeire, valamint a mozgáskorlátozottak által használt eszközökre - olvasható a balatoni portálon.
Kapcsolódó
Kiróhatnak közigazgatási bírságot, ennek összege 150 ezer forintig terjed, vagy helyszínit, amelynek felső határa 50 ezer forint.
Nem csak a használókat sújthatják bírsággal, hanem például azokat a kölcsönzőket is, ahol nem tájékoztatják az ügyfeleket a tilalomról.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve