Az infláció 2019-ben, majd 2020-ban is 3 százalék fölé kúszott néhány tizeddel (3,4, majd 3,3 százalék kerekedett ki), 2021-ben viszont már 5,1 százaléknál állt meg a mutató. Mindhárom esztendőben az egyes árufőcsoportokat nézve az élelmiszerek (szeszesitalokkal, dohányárukkal együtt számlálva) drágultak a legnagyobb ütemben, 6-7 százalék körüli mértékekben - írja a blokkk.com kereskedelmi szakblog. Súlyánál fogva nagyot rántott felfelé a mutatón 2021-ben az üzemanyag is, éves szinten 23 százalékkal drágult.
A drágulások nagyja 2021 második félévében köszönt be és pörgött egyre feljebb. De januárban tovább nőtt a drágulás üteme, a boltok 10, az élelmiszeripar már 16 százaléknál járt.
Kapcsolódó
Az ukrán háború nyomán pedig február második felében a kőolaj nagyot drágult rövid idő, szinte napok alatt, és az élelmiszerek sem ússzák meg előreláthatóan magasabb árak nélkül ezt a feszültséggócot.
És akkor most mi lesz?
További drágulás, az már több mint valószínű, az ukrán háború miatt is. A boltosok nem jókedvükben írják át az árcédulákat, hiszen minél jobban ugrik egy ár, általában akkor kevesebb fogy az adott portékából. Persze, az árrugalmasság is számít, hiszen van, amit akkor is vásárol a vásárló, ha az sokkal drágább, de azért ekkor is alaposan körbejárja az árcédulákat. A boltos mozgásterét ugyanakkor a vásárlók keresgélésével szemben a beszállító átadási ára határozza meg.
Az élelmiszerboltok kínálatának zöme a magyar élelmiszergyártóktól jut el a polcokra (egyébként amelyek között ugyanúgy vannak multik, mint az üzletláncok között). Általában előbb az élelmiszeripar emel árat, amit csak követni tud a boltos a saját árcéduláján. Persze, az élelmiszeripar sem jókedvében emeli az árakat, ha a mezőgazdasági alapanyag, a csomagolóanyag, az energia, a szállítás, vagy éppen a munkaerő drágul. Neki sem jó, ha a legyártott áruja után nem kapkodnak a boltokban a vásárlók.

Az élelmiszeripar árai májusban lépték át a 3 százalékos mértéket (3,3 százalék), majd májustól már 5 százalékkal többet kértek a boltosoktól. A boltos árak persze - ha lassabban is ugyan, de - követték a gyártás drágulási ütemét.
A boltos ételárakat persze más is befolyásolja, hiszen az élelmiszeripar szállít például a vendéglátásba is, ugyanakkor a polcokon vannak azért import termékek is.
Az Ukrajnával kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve