A KSH legfrissebb közlése szerint GDP 2,6 százalékkal nőtt a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva az első negyedévi 0,9 százalékos emelkedés után. Az adat jelentősen felülmúlja az elemzők 2,1 százalékos várakozását.
Virovácz Péter, az ING vezető elemzője kommentárjában kifejtette: akár a korábban előrejelzett 2,2 százaléknál is kedvezőbb lehet az idei év átlagos teljesítménye, bár ahhoz, hogy a kormányzat által várt 2,5 százalék elérhető legyen, az év második felében átlagosan 3,2 százalékos - kiemelkedő - növekedés lenne szükséges.
Az elemző szerint a második negyedéves kedvező eredmény az elmúlt negyedév havi rendszerességgel közzétett adatok alapján többé-kevésbé várható volt. Hangsúlyozta, hogy a pontos növekedési szerkezetre csak a szeptemberi részletes adatokat látva lehet következtetni, de vélhetően a termelési oldalról a szolgáltatások húzták a növekedést, hiszen a kiskereskedelmi forgalom stabilan nőtt az április-június időszakban, mind negyedéves, mind éves összevetésben. Az ipari teljesítmény is kedvezően alakulhatott, a termelési és értékesítési volumenek alapján is pozitív lehetett hozzájárulása a GDP-növekedéshez.
A CIB csoport előre vetíti éves előrejelzése módosítását, bár azt majd a részletes adatok alapján végzi el. A második negyedévi előzetes adat alapján 2 százalékhoz közeli, azt mérsékelten meghaladó éves GDP-növekedési ütemet valószínűsít 2016-ra. Megjegyezték, hogy bár a konszenzusnál gyorsabb volt a gazdaság növekedési üteme, óvatosságra int a naptárhatással, illetve naptárhatással és szezonálisan is kiigazított növekedési ütem, ami elmarad a nyers adattól és a különbség a szokásosnál lényegesen nagyobb.
Ürmössy Gergely az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője a részletek megismeréséig fenntartja korábbi, 2 százalékos éves GDP-növekedési előrejelzését, de most úgy látja, amennyiben a német gazdaság jól teljesít, magával húzhatja a magyart is. A második negyedéves adatok alapján inkább felfelé mutató kockázatok vannak - tette hozzá.
Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint a következő negyedévekben tovább élénkülhet a növekedés: a fogyasztás dinamikája stabilan erős maradhat a foglalkoztatás és a reálbérek kiemelkedő növekedésének köszönhetően, az ipari termelés növekedése gyorsulhat a Magyarországon gyártott autómodellek frissítését követően, a beruházások és az építőipar visszaesése pedig fokozatosan mérséklődik a lakásépítések, az állami beruházások és az uniós források gyorsuló felhasználása miatt. Így az idei évben 2 százalék felett lehet a GDP-növekedés.
Beszámolt arról is, hogy jövőre részben az idei alacsony bázis, részben az érdemben gyorsuló beruházások hatására 3,3 százalékos növekedésre számít a Takarékbank. A növekedést segíti, hogy az idei évhez képest kétszeresére-háromszorosára nőhetnek a lakásberuházások, újabb, jelentős autóipari beruházások jöhetnek, az EU támogatások lehívása pedig érdemben gyorsulhat. Ezzel szemben a beruházások jelentős importigénye miatt a külkereskedelmi többlet csökkenhet. A brit népszavazás eredményének lehetnek ugyan negatív hatásai, azonban ezeket bőven ellensúlyozhatják a pozitív hatások - jegyezte meg az elemző.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve