Az igazgató úgy fogalmazott, ez a szám a muzeológiában egy "bűvös küszöb", és azt jelzi, hogy a kiállítások széles közönség ízlését találták el. Szerinte a siker annak is köszönhető, hogy az internetes kampányoknak köszönhetően a fiatalabb réteget is sikerült megszólítaniuk.
A műsorban szó esett a november végén nyílt, Az első aranykor - Az Osztrák-Magyar Monarchia festészete és a Műcsarnok című kiállításról, amely a hét közepén köszönthette a húszezredik látogatóját.
A nagyszabású tárlat a Műcsarnok alapításának 120. évfordulója előtt tiszteleg, az Osztrák-Magyar Monarchia nemzeteinek festészetét Munkácsy Mihály, Hans Makart, Jan Matejko, Alfons Mucha, Rippl-Rónai József és kortársaik csaknem 200 munkáján keresztül bemutatva - mondta ezzel kapcsolatban Szegő György. (Nemrég több mint 3500 lopott műkincset találtak meg, és 75 embert vettek őrizetbe egy közös akcióban 18 ország hatóságai.)
A kiállítás zárásáig több kísérőprogram, például február 25-én Habsburg György tárlatvezetése várja a közönséget.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve