A Tarlós István főpolgármester és pénzügyi helyettese, Bagdy Gábor által jegyzett koncepció az önkormányzati törvényre hivatkozva jelzi: nem lehet költségvetést működési hiánnyal tervezni, emellett pedig az önként vállalt helyi közügyek megoldása nem veszélyeztetheti a kötelezően előírt feladat- és hatáskörök ellátását. Utóbbival kapcsolatban azt írták: szükség szerint felül kell vizsgálni az önkormányzat jelenleg ellátott - az elmúlt években erősen visszafogott - önként vállalt feladatainak körét.
A koncepció kitér arra is, hogy a normatív támogatást felváltja a feladatfinanszírozás, amelyet a közösségi közlekedésre vonatkozóan is érvényesíteni szeretnének.
A főváros a pénzügyi pozíciójának javulásával is számol az iparűzési adó alapjának számítása, a közműadó bevezetése és az adósságállomány kormányzati átvállalása miatt.
Az előterjesztés vitájában Horváth Csaba, az MSZP frakcióvezetője "szösszenetnek" nevezte a kilencoldalas dokumentumot, s úgy vélte: a koncepció beismerő nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy a városvezetésnek fogalma sincs, mi fog történni Budapesttel 2013-ban.
Tarlós István válaszában arról beszélt: az állami költségvetés keddi elfogadását megelőzően egyetlen önkormányzat sem tudhatta, milyen számokkal, sorokkal tervezzen. Hanzély Ákos, az LMP frakcióvezető-helyettese is azt kifogásolta, hogy a koncepció az oldalszámokon kívül egyetlen számsort sem tartalmaz. Álláspontja szerint a dokumentum nem felel meg a jogszabályi előírásoknak. A koncepciót a Fidesz-KDNP 18 igen, az MSZP és az LMP 12 nem szavazatával, a Jobbik 3 tartózkodó voksa mellett fogadták el.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve