Az ügy előzménye, hogy a közúti árufuvarozást végző Istanbul Lojistik nevű török társaság esetében a magyar adóhatóság 2015 márciusában megállapította, hogy a társaság egyik Törökországból Németországba textilárut fuvarozó teherautója után nem fizették meg a gépjárműadót.
A fuvarozócég véleménye szerint a magyar hatóságok által később kiszabott adó vámmal azonos hatású díjnak minősül, amelynek kivetését az EU és Törökország közötti árukereskedelemben tiltja a Törökországgal kötött társulási megállapodás rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló határozat.
A bíróság arra emlékeztetett, hogy a határozat értelmében megszűntek az unió és a Török Köztársaság közötti behozatali vagy kiviteli vámok és azokkal azonos hatású díjak.
A luxembourgi székhelyű bíróság ítéletének indoklásában hangsúlyozta, vámmal azonos hatású adónak minősül minden olyan pénzügyi teher, amelyet egyoldalúan vetnek ki, bármi legyen is az elnevezése, alkalmazásának módja és összege, valamint amely a határ átlépésének tényéből eredően sújtja az árukat, amennyiben az nem minősül a szó szoros értelmében vett vámnak.
Ezek ismeretében az uniós bíróság megállapította, hogy a vitatott adó, amely az árukat kizárólag amiatt terheli, hogy azok átlépték a határt vámmal azonos hatású díjnak minősül, így az ez utóbbi határozattal nem összeegyeztethető.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve