Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Balázs Ferenc, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész, édesapa, férj és kolléga tegnap este távozott - közölte a család nevében a Retro Rádió műsorvezetője, Várkonyi Attila.
Balázs Ferenc temetéséről később intézkednek.
A művész koronavírus-fertőzést kapott, és bár még a saját lábán ment a kórházba, mert napok óta rosszul érezte magát, az állapota rosszabbra fordult - írta az Infostart.hu.
Munkásságáért 1998-ban Liszt Ferenc-díjat kapott, 1999-ben a Huszka Jenő-életműdíjat is elnyerte, 2001-ben a Magyar Köztársaság Érdemrend lovagkeresztjével, majd 2011-ben tisztikeresztjével tüntették ki, 2016-ban pedig Kossuth-díjat kapott. Összesen tíz szólólemezt adott ki, ezenkívül még húsz különböző albumnál működött közre. A Korállal tíz albumot készített, az utolsó 2006-ban jelent meg - olvasható a Wikipedián.
Balázs Fecót az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) saját halottjának tekinti - közölte a tárca.
A Korál 1986-os feloszlását követően kezdett szólókarrierbe. Nevéhez számos sláger kötődik, komponált filmzenéket és oratóriumot is írt. Tevékenyen részt vett a romos sitkei kápolna felújításában, megszervezte a Sitkei Kápolna Kulturális Egyesületet.
Lendület, életszeretet és szakmai áhítat jellemezte életpályáját, bizonyítékaként annak a szakmai és emberi alázatnak, amire csak kevesen képesek. Érdemeiért 2020-ban vehette át az Emberi Méltóságért díjat - fogalmazott az Emmi.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve