Halmágyi Sándor 1929-ben született. 1949-ben főiskolai diplomát szerzett építészként, az ötvenes-hatvanas években az Állami Építéstudományi Tervező Irodánál dolgozott és több közintézmény tervezésében vett részt, köztük volt a Margitszigeti Nagyszálló is.
A hatvanas évek elején került kapcsolatba Deák Tamás zeneszerzővel, első dalszövege Korda György Nem vagyok ideges című dalához készült 1963-ban. Három évvel később, az első Táncdalfesztiválon két dallal is döntőbe jutott, mindkettő második helyezést ért el: Zalatnay Sarolta Hol jár az eszem (zeneszerző Auth Ede), illetve Tárkányi Tamara Idegen utakon (zene: Lovas Róbert) című száma. Az 1967-es Táncdalfesztiválon Poór Péter aratott sikert az Utánam a vízözön című dallal, amelynek szintén Halmágyi Sándor írta a szövegét, Tomsits Rudolf pedig a zenéjét.
Halmágyi Sándor Máté Péterrel nemzetközi sikert is elért: 1969-ben az athéni dalfesztiválon a Miért félsz, míg engem látsz? című dallal közönségdíjat nyertek. Máté Péter későbbi, 1984-ben született dalához, az Azt súgta a szélhez szintén Halmágyi írt szöveget, de dolgozott mások mellett Ambrus Kyrivel, Aradszky Lászlóval, Kovács Katival, Koós Jánossal, Harangozó Terivel, Karda Beátával is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve