A magyar szállítmányozás ikonikus alakja, Kautz István életének 67. évében, méltósággal viselt súlyos betegség után, március 9-én elhunyt - olvasható az mlszksz.hu-n.
Kautz István 1971 óta dolgozott a szállítmányozásban, első munkahelye a Masped, ahol végig dolgozott. 1976-1980 között a vállalat szczecini kiküldöttjeként képviselte a céget. Hazaérkezése után volt a nemzetközi vásárok és szakkiállítások szállítmányozási feladatait ellátó osztálynak vezetője, majd vezette a Masped bécsi kirendeltségét. Bécsből való hazatérte után, 1989-től a Masped vezérigazgató-helyettese, 1992 január 1-től elnök-vezérigazgatója. Ő vezényelte le a részvénytársasággá alakulás folyamatát, majd a sikeres privatizációt. Vezetésével alakult ki a Masped cégcsoport, amely jelenleg is a magyar szállítmányozás és logisztika meghatározó szereplője.
Évekig részt vett a hazai szállítmányozási szakemberképzésben, szakkönyveket lektorált. Rangos konferenciákon és több hazai egyetemen tartott előadást.
Több szakmai szövetségben vállalt tisztséget, a Magyar Szállítmányozók Szövetségének 1992-től 2010-ig volt elnöke, majd Tiszteletbeli Elnöke.
1999-ben Klauzál Gábor díjat kapott. Szintén ebben az évben a közlekedési és szállítmányozási szakemberek megválasztották az "Év emberé"-nek. A BKIK-tól 2002-ben az "Év közlekedési vállalkozója", 2003-ban a Főváros Gazdaságáért díjban részesült. 2005-ben a Pénzügyminisztérium Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoka vám- és pénzügyőri aranyjelvénnyel tüntette ki. 2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje állami díjat kapta meg.
A szakma etikai színvonalának emelésében, az értékteremtésben, valamint logisztika szakma érdekében végezet munkája és kiváló emberi tulajdonságai elismeréseként, az MLSZKSZ által alapított Logisztikai Érdemrendet a 2014-ben kapta meg.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve