Sas István 1946-ban született Budapesten. 1965-1970 között az ELTE BTK pszichológia-magyar szakán tanult. 1965-1974 között a Magyar Televíziónál operatőr, majd a Mafilm dramaturgja, később rendezője lett - olvasható a portálon.
A hetvenes évek második felétől a 80-as évek végéig ő volt az ország legmeghatározóbb reklámszakembere, több mint kétezer reklámfilmet írt és rendezett. Nevéhez fűződik a szocializmus több ikonikus reklámja, mint a Hurka Gyurka, a Bontott csirke, a Traubisoda és a Casco reklámok.
Rendezői munkásságáért később Balázs Béla-díjat és érdemes művész elismerést is kapott, illetve ő volt az első magyar reklámszakember, akinek a munkáit több alkalommal is díjazták a cannes-i reklámfesztiválon, ahol egy ezüst oroszlán mellett több bronz szobrot és úgynevezett nemzeti díjat is kapott.
A rendszerváltás után inkább az oktatási tevékenységre koncentrált, számos szakkönyvet írt és meghatározó tanára volt egyebek közt a Budapesti Metropolitan Egyetemnek is.
Sas István reklámjaiból részletes gyűjtemény található a szakember honlapján.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve