A Napi Gazdaság keddi számának cikke
A tapasztalatok szerint a vendéglátóhelyek tulajdonosai és az állampolgárok általában együttműködnek a nemdohányzók védelméről hozott törvény (NVT) betartásának ellenőrzésekor − tájékoztatta a Napi Gazdaságot az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat. Az ÁNTSZ az NVT módosításainak életbe lépése óta mintegy 18 ezer ellenőrzést végzett, az ellenőrök 954 esetben találtak kifogásolnivalót, intézkedésre 493 alkalommal volt szükség − ezek a helyek április első napjaiban számíthatnak utóellenőrzésre. A türelmi időszak lejárta utáni első napon − április 1-jén − 1150 helyszínen vizsgálódtak a közegészségügyi felügyelők, 42 helyen találkoztak szabálytalansággal, ami 3,6 százalékos kifogásolási arányt jelent. A kiszabott bírság 1,2 millió forint körüli, a pontos összeget az egy-két napos elbírálás után közli az ÁNTSZ − jelentette be tegnap Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos.
A szabálytalanságok felét a szórakoztató, illetve vendéglátó-ipari egységeknél tapasztalták, második helyen a közterületi tilalmak megsértése áll az összes eset harmadával. A szabálysértők nagyobb része magánszemély. Szabó szerint a vendéglátóhelyek működtetőit, üzemeltetőit akkor nem büntetik meg, ha megfelelően dokumentálták, hogy mindent megtettek a tájékoztatás érdekében és a szabálysértőket is figyelmeztették. A helyettes tisztifőorvos szerint a tiltás a lakáskocsmákra is vonatkozik. A dohányzással kapcsolatos ellenőrzéseket országosan mintegy kétezer fő végzi, az általános közegészségügyi vizsgálatok részeként, április 1-je után azonban már kifejezetten a NVT betartását vizsgáló akciók is indulnak.
A jogszabály-módosítástól egy-két éven belül komoly hatás, elsőként az akut szív- és érrendszeri betegségek csökkenése várható − válaszolta nemzetközi példákra hivatkozva lapunk kérdésére Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár. Öt-tíz éven belül új szokások alakulhatnak ki, illetve a szabályozás formálja a szórakozási kultúrát is − tette hozzá Papp Magor, a Magyar Rezidensszövetség elnöke.