Papp László polgármester elmondta: a pályázat indításának bejelentését megelőzően a debreceni önkormányzat valamennyi pártjának és szerveződésének a képviselője közös nyilatkozatot írt alá a MODEM-ben, amelyben elkötelezték magukat, hogy politikai, ideológiai meggyőződésüktől függetlenül támogatják a pályázatot.
A polgármester - utalva egy tavaly őszi helyi reprezentatív felmérésre, amely szerint a megkérdezettek 94 százaléka támogatja a cím megpályázását - kijelentette: "Debrecennek áll a zászló, hiszek benne, hogy 2023-ban Debrecen Európa kulturális fővárosa lesz". A bejelentés napjául nem véletlenül választották február 23-át: 02.23. kis átrendezéssel 2023, a magyarországi EKF éve.
Papp László abban az intézményben jelentette be az indulást, amely zászlóshajója lesz a debreceni pályázatnak: a MODEM Modern és Kortárs Képzőművészeti Központ megépítését ugyanis legutóbbi EKF-pályázatában vállalta a város.
2010-ben ugyan Pécs nyerte el a címet, de Debrecen így is teljesítette akkori vállalásait: a MODEM mellett többek között megépült a Kölcsey Központ és megújult a Nagyerdei Szabadtéri Színpad is - mondta a polgármester hozzátéve: a fejlődés nem áll meg, 2023-ra több mint 6 milliárd forintos kormányzati támogatással kívül-belül megújul a Csokonai Színház, befejezik a Latinovits Színház belső kialakítását, és egy komolyzenei koncertterem is felépülhet.
Debrecen vonzza a kultúrát, és készen áll arra, hogy Európa Kulturális Fővárosa legyen 2023-ban - hangsúlyozta Papp László, megjegyezve: elkötelezettek arra, hogy szorosan együttműködve a térség településeivel Debrecen 2023-ban egy kulturális háló centrumában legyen. A bejelentés után Gulyás Gábor, a program főtanácsadója bemutatta a pályázat logóját, amelyet a zsűri 98 pályázó több mint 100 alkotása közül választott ki.
A MODEM-ben csütörtökön felállítottak egy "időgépet" is, amelyben egy kamera segítségével bárki üzenhet a 2023-as Debrecennek. Az időgépet a jövőben több helyen, például kulturális események helyszínén állítják majd fel, hogy minél többen el tudják küldeni üzeneteiket. A legjobbakból kisfilm is készül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve