A Miskolc környéki gyanúsítottak a csaláshoz létező, de valós tevékenységet nem végző, szlovákiai és magyarországi székhelyű cégeket használtak fel. A Szlovákiából és Csehországból behozott alumíniumtömböket a cégeik telephelyén raktározták, miközben az árut papíron "utaztatták", azaz szlovák és magyar cégeken keresztül átfuttatták, holott az fizikailag sosem volt a birtokukban - közölte Kovács Dorina, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) észak-magyarországi bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense.
A bűnszervezetet egy házaspár és egy férfi irányította, a beszerzések után több mint kétmilliárd forint áfát csaltak el.
Költségvetési csalás miatt tizenhét embert gyanúsítottak meg, továbbá a láncolatban használt cégek alapításával és átírásával kapcsolatban öt ügyvéddel és tizenegy, az ügyben strómanként szereplő ukrán állampolgárral szemben javasolnak vádemelést közokirat-hamisítás miatt - tette hozzá a sajtóreferens.
Az adóhiány biztosítására magyar és szlovák bankoknál kezelt számlákat, követeléseket és ingatlanokat zároltak, készpénzt, nagy értékű autókat foglaltak le több mint egymilliárd forint értékben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve