Az utóbbi években drasztikusan megnövekedett azoknak a háziorvosi körzeteknek a száma Magyarországon, ahol már több mint hat hónapja nincsen állandó jelleggel orvos, azaz a praxis üres. Budapesten mindössze 8, Salgótarjánban kettő, Pécsett, Nyíregyházán és Kecskeméten 1-1 háziorvosi praxis tartósan betöltetlen. Ugyanakkor Észak-Magyarországon, Encs térségében, amely az ország egyik leghátrányosabb helyzetben lévő kistérsége, szinte alig találni olyan falut, amely ne lenne érintett. Ráadásul a legrégebb óta, több mint 12 éve betöltetlen körzetek közül több is található a térségben - olvasható az Abcúg cikkében.
Ha egy körzet betöltetlen, az nem azt jelenti, hogy nincs benne ellátás, hanem azt, hogy a szomszéd körzet háziorvosa folyamatosan helyettesítésre kényszerül, és a saját körzete mellett el kell látnia egy másik körzetet is - mondta a portálnak Selmeczi Kamill háziorvos, az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének vezetője, aki szerint a helyzet leginkább Észak-Magyarországon kritikus, ahol egy körzethez 4-5 település is tartozhat, emiatt pedig rengeteget kell utazni.
Az érintett betegek helyben csak azokon a napokon jutnak ellátáshoz, amikor a helyettes orvos épp rendel a faluban. Egyébként pedig be kell utazniuk a szomszéd körzet központjába. Az orvosnak pedig rengeteg beteget kell egy-egy nap ellátnia, hiszen az adott településen csak aznap van rendelés.
A legtöbb praxis Budapesten található, és ott szinte mindegyikben van is háziorvos. A fővárosban amúgy sem jelent akkora problémát az, ha egy-egy körzet betöltetlen, hiszen sok esetben csak egy ajtó választja el az egyik háziorvost a másiktól, így a beteg egyszerűen találhat helyettest.
A legtöbb háziorvos Békés, Somogy és Nógrád megyéből hiányzik. A fővárosban és Pest megyében pedig az összes praxis számához viszonyítva szinte elenyésző a hiányzók száma. Azt viszont, hogy valószínűleg hol okozza az orvoshiány a legnagyobb problémát, nem a hiányzó praxisok aránya mutatja leginkább, hanem az, hogy hány település érintett. Minél több település érintett, a helyettesítő orvosnak annál többet kell utazni ahhoz, hogy minden beteget el tudjon látni, illetve annál több helyszínen vannak rákényszerítve a betegek arra, hogy elutazzanak a szomszédos körzetbe, ha olyankor akarnak felkeresni egy háziorvost, amikor a helyettesítő éppen egy másik faluban rendel.
A portál praxistérképéről kiderül, a probléma valójában összesen 453 települést érint.
További részletek itt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve