Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter többször hangsúlyozta, hogy minden uniós pályázatot ki kell írni 2017 március végéig, ám szakértők szerint több időre lesz szükség - derül ki a Magyar Nemzet cikkéből. Irdatlan nagy összegről van szó: Magyarország 2014 és 2020 között 34 milliárd eurót oszthat el.
Az önerővel együtt 12 ezer milliárd forintos költekezésről van szó. A kormány azt tervezi, hogy idén 2500 milliárd forintot folyósít a jogosultaknak, ami szintén nagy ugrás lenne 2016-hoz képest. Tavaly 1962 milliárd forint körüli összeg folyt be az uniós projekteket végrehajtók kasszájába.
A támogatások legnagyobb nyertesei között lehetnek a kis- és középvállalkozások, amelyeknek 740 milliárd forintot tartogat az idei év. Ráadásul ebből 580 milliárd vissza nem térítendő támogatás, 170 milliárd pedig kedvezményes hitel.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve