Pár napja elkapták, ma pedig előzetes letartóztatásba helyezték azt a 22 éves férfit, aki tizenegy különböző alkalommal fenyegetett meg budaörsi áruházakat, hogy azokban bomba fog robbanni. A bíróság a gyanúsított előzetes letartóztatását az Igazságügyi Megfigyelő- és Elmegyógyító Intézetben rendelte végrehajtani.
Az ügy felderítésére száztagú nyomozócsoportot hozott létre a BRFK, munkájuk eredményeként sikerült elfogni a gyanúsítottat, miután pénteken ismét fenyegetőzött. Az ügyben több száz embert hallgattak meg, háromszázötven bűnjelet foglaltak le.
A gyanúsított kihallgatásán elismerte a fenyegetéseket, és elmondta azt is, hogy Budaörsön az elmúlt két évben több nyaralót is felgyújtott. Ezt a gyanút alátámasztják a házkutatáson lefoglalt bizonyítékok. A nyomozóknak van elképzelésük arról, mi motiválta a fiatalembert, ám egyelőre nem árultak el többet.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve