A közgyűlés nyilvános ünnepi ülése Lovász László, az MTA elnökének megnyitójával kezdődik, majd elismeréseket adnak át, közöttük a legrangosabb akadémiai kitüntetést, az Akadémiai Aranyérmet - idézi az MTI, az MTA internetes oldalát.
Az ünnepi ülést követő munkaközgyűlésen Lovász László elnök és Török Ádám főtitkár beszámol az MTA kutatóhelyeinek tudományos tevékenységéről, a nagy kutatási programok és beruházások helyzetéről, a pályázati eredményekről, nemzetközi és társadalmi kapcsolatokról, valamint az akadémia költségvetéséről és pénzügyi helyzetéről.
Kedden zárt ülésen választják meg három évre az MTA új tisztségviselőit. Az MTA három fő vezetői posztján nem várható változás, ugyanis elnöknek a tisztséget jelenleg is betöltő Lovász Lászlót, főtitkárnak és főtitkárhelyettesnek pedig a megbízatást ugyancsak három éve elnyert Török Ádámot és Barnabás Beáta Máriát javasolja a jelölőbizottság.
Kapcsolódó
Délután tudományos előadásokat hallgathatnak a közgyűlés résztvevői. Schaff Zsuzsanna Vírusok és daganatok a májban: a kezelés molekuláris alapjai címmel fog beszélni, Kiss L. László az űrcsillagászatról és az Európai Űrügynökség tudományos programjáról ad elő.
Az Arany-emlékévhez kapcsolódva Korompay H. János a költő hagyatékának múltjáról és jövőjéről, Kulcsár Szabó Ernő Arany Jánosnak a modern magyar irodalom nyelvi tudatában jelen lévő örökségéről fog értekezni. Arany János költészetét Mácsai Pál színművész idézi meg a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia összeállításában.
Május 10-én szerdán, a Külső Tagok Fórumán adják át az Arany János-díjakat és az Arany János-érmeket, majd délután a Fiatal Kutatók Fórumát rendezik meg az MTA Székházában. Szintén szerdától tartják a közgyűléshez kapcsolódó üléseiket a tudományos osztályok - áll az MTA honlapján.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve