A VM kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az elmúlt két hétben Bács-Kiskun megyében a Mol Zrt. telephelyeiről ismeretlen tettesek lopták el a jelentős mennyiségű metil-alkoholt. A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság az első esetben a területileg illetékes Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatalt, a második esetet követőn a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt értesítette arról, hogy ismeretlen tettesek 15 711 illetve 4300 liter metanolt loptak el a Mol Zrt. Bács-Kiskun megyei telephelyeinek tárolóiból.
"Az ügyben még tart a rendőrségi nyomozás, ám annak eredményétől függetlenül szükséges a fokozott óvatosság" - hangsúlyozta a minisztérium. A tárca szerint nem valószínű, hogy az ellopott metil-alkoholból a tolvajok szeszes italt vagy más élelmiszert készítenek, elképzelhetőbb, hogy üzemanyagként próbálják majd felhasználni.
Az elővigyázatosság érdekében Kardeván Endre elrendelte az alkoholos termékek szigorú felügyeletét. Az államtitkár emellett arra figyelmeztetette az ismeretlen elkövetőket: tartózkodjanak attól, hogy az eltulajdonított alkoholt élelmiszerek előállításánál próbálják meg felhasználni, mert a remélt nyereség helyett szigorú büntetésben részesülnek - olvasható a VM közleményében.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve