A tervezet szerint a nyár közepétől hajnali egy és reggel hét óra között lekapcsoltatnának minden világítást a boltokban, azok homlokzatán, a kirakatokban, az irodákban és a közintézményekben. Az ország valamennyi településére vonatkozó lépés célja egyrészt az energiafelhasználás csökkentése, másrészt "józanság" mutatása − nyilatkozta a miniszter. Egy korábbi főpolgármesteri vállalás szerint a Párizs világítására fordított energiát a 2004-es szintről 30 százalékkal csökkentenék 2020-ra. Lenne is honnan, Franciaország ugyanis a városok kivilágítására éjszakánként jelenleg egy atomerőmű teljes kapacitását, 1300 megawattot fordít.
A Lafayette-től kezdve a Lidón és a Louis Vuitton központi boltján át a teljes Champs Élysées-t elsötétítő határozat ellen rengetegen emelték fel hangjukat. A kereskedők úgy élik meg, hogy a vasárnapi és éjszakai nyitvatartási tilalom után újabb akadályt gördítenek eléjük, pedig a válság közepette így is elég nehéz felszínen maradniuk. De azt is felhánytorgatják, hogy Párizs ezzel elveszítheti egyik vonzerejét, ami a világ legkedveltebb turistacélpontjává tette, valamint a lépés közbiztonságra gyakorolt negatív hatása miatt is sokan aggódnak. A vita a terv élesítése előtt feltehetőleg még intenzívebbé válik majd.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve