Az ELTE Járványügyi Operatív Koordináló Testület (JOKT) 2022. január 20-án tájékoztatót adott ki az egyetemi polgárok védelmében hozott újabb intézkedéseiről. Eszerint az egyetem a 2021/22-es tanév tavaszi félévet online oktatással indítja el. A testület folyamatosan figyelemmel kíséri a járvány terjedéséről szóló információkat, és azokra figyelemmel dönt majd az oktatásszervezési mód megváltoztatásáról - írja az ELTE a honlapján.
Az egyetem szerint a munkatársai és a hallgatók körében is magas az átoltottság, ezért remélik, hogy a járvány ötödik hullámának a tavaszi félév második részére már nem lesz meghatározó befolyása, és legkorábban 3 hét elteltével áttérhetnek a jelenléti oktatásra.
A hallgatói hiányzásokra az általános szabályok vonatkoznak, a kollégiumok a szokásos rendben működnek az elkövetkező időszakban is. A szakmai gyakorlatok végezhetők személyes jelenléttel, amennyiben a gyakorlóhely így rendelkezik.
Az egyetem vezetése nyomatékosan felszólít minden egyetemi polgárt, hogy továbbra is tartsa be az alapvető egészségügyi szabályokat, a közösségi terekben viseljenek az orrot és szájat szabályosan eltakaró maszkot. Kérik, hogy az egyetemet csak egészséges személyek látogassák.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve