A Magyar élelmiszerkönyv módosítása szerint augusztus elsejétől már csak a magasabb hústartalommal készülő termékek kerülhetnek forgalomba. Az intézkedés hatására egyesek a receptúrát, míg mások a termék megnevezését módosítják majd, így virsli és párizsi helyett egyre több fantázianévvel ellátott áruval találkozhatnak majd a vásárlók - olvasható az inforadio.hu-n.
A gyártók attól tartanak, hogy a drága és bonyolult ellenőrzés miatt a hatóságok nem tudják kiszűrni az előírásoknak nem megfelelő termékeket, ezzel pedig a tisztességes vállalkozások kerülhetnek versenyhátrányba - írta keddi számában a Magyar Idők. Bár a hazai húsipar szereplői korábban jelezték, hogy a Magyar élelmiszerkönyv nyáron életbe lépő módosítása nehéz helyzetbe hozza a vállalkozásokat, nem várható lazítás a szabályozásban.
Kapcsolódó
A Földművelésügyi Minisztériumtól a lap megtudta: elegendő idő volt ahhoz, hogy az ipar felkészüljön a változásokra. A többek között a virslik és a felvágottak esetében magasabb hústartalmat előíró szabályozás már tavaly óta hatályban van, az alkalmazására azonban egyéves átmeneti időt biztosítottak, így az előírásokat augusztus 1-jétől kell kötelezően alkalmazni.
A lapnak nyilatkozó iparági szereplők más-más stratégiát követve próbálnak megfelelni a szigorításnak. Míg egyes termékeknél a hústartalom emelésével módosítják a receptúrát, addig egyéb készítményeknél ? az eddigivel azonos minőség mellett ? különböző fantázianevekkel kerülik ki a szigorítást.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve