Két amerikai televíziós csatorna is idézett magukat megnevezni nem kívánó védelmi minisztériumi tisztségviselőket, akik azt állították: az amerikai katonai vezetés szándéka az volt, hogy élve fogják el al-Kadulit, aki az Iszlám Állam (IÁ) vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi helyettesének, egyben a terrorszervezet "pénzügyminiszterének" tartottak.
A források arról számoltak be a CNN és a Fox hírtelevízióknak, hogy az amerikai különleges hadműveletek erői helikopterrel követték az al-Kadulit szállító gépkocsit, az utolsó pillanatban azonban történhetett valami, ami arra késztette őket, hogy tüzet nyissanak a járműre. Az idézett tisztségviselő azonban nem kívánta kifejteni, hogy mi volt az, ami az eredeti tervek megváltoztatására késztette a különleges erőket, amelyek egyébként már napok óta figyelték al-Kaduli mozgását.
Ashton Carter Washingtonban sajtótájékoztató keretében közölte, hogy az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet több kulcsfontosságú vezetőjével, köztük a csoport második számú vezérével végeztek a héten az amerikai fegyveres erők Irakban, illetve Szíriában.
Carter közölte azt is, hogy várhatóan még több amerikai katonát küldenek Irakba a közeljövőben. Hozzátette, hogy még nem született meg a döntés.
A délelőtti sajtótájékoztatón szintén megszólaló Joseph Dunford tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke már elmondta, hogy a koalíciós erők egyre inkább teret nyernek, s szép sorban "levadásszák" az Iszlám Állam vezetőit, a CNN hírtelevízió azonban délután további részletekkel is szolgált. A hírcsatorna megszólaltatta a helyszínről Joseph Warren ezredest, az operatív erők parancsnokát, aki elmondta, hogy Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezetője lassú ember ugyan, de okos, óvatosan és nagy körültekintéssel mozog, s annak ellenére, hogy tízmillió dolláros vérdíjat tűztek ki a fejére, nehéz lesz elfogni.
A hírcsatorna megszólaltatott egy terrorszakértőt is, aki elmondta, hogy a most likvidált al-Kaduli korábban az al-Kaida terrorszervezet második számú vezetőjének, Abu Muszáb al-Zarkávinak a jobbkeze volt, az iraki hatóságok le is tartóztatták, ám 2012-ben szabadon bocsátották, s ekkor csatlakozott az Iszlám Államhoz. Az egyébként fizikatanár végzettségű al-Kadulit Al-Bagdadi helyetteseként tartották ugyan számon, de mivel türkmén volt, ez valószínűleg akadályt jelentett volna abban, hogy ő kövesse al-Bagdadit a terrorszervezet élén.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve