Hétfőn eleinte borult lesz az ég, majd délnyugat felől vékonyodik a felhőzet, hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek. Kezdetben az északi és keleti megyékben egyre kevesebb helyen, délután már csak néhol lehet eső, zápor - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján.
A szél sokfelé erős, nagy területen viharos lesz. A hőmérséklet kora délután általában 8 és 14 fok között alakul, de az északkeleti határnál 5 fok is lehet. Késő este 5 és 13 fokra számíthatunk.
Éjszaka csak kevés helyen várható vastagabb felhőzet, csapadék nem valószínű. Sokfelé lesz erős, helyenként viharos a szél. A hőmérséklet késő este és holnap hajnalban egyaránt többnyire 8 és 13 fok között alakul, de északkeleten a szélvédett helyeken 5, 7 fok is lehet.

Kedden északnyugat felől fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, de délkeleten, keleten estig változóan felhős lesz az ég. Délelőtt északnyugaton, délután a Dunántúlon és északon egyre többfelé várható eső, zápor, este az Alpokalján és a Bakonyban havas eső, havazás is előfordulhat. A Tiszántúlon csapadék nem valószínű.
A szél eleinte sokfelé erős, néhol viharos lesz, majd késő délelőttől mérséklődik, de keleten erős marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 13 fok között alakul, de északkeleten a szélvédett helyeken 2-5 fok valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 12 és 18 fok között várható.
Keddre kilenc megyére adtak ki elsőfokú riasztást a viharos szél miatt. A katasztrófavédelem felhívja a figyelmet, hogy a 70 kilométer/órásnál erősebb szélvihar emberre, állatra veszélyes viharkárokat okozhat.
(A heti előrejelzést itt olvashatja)
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve