Váratlan eredményt hozott az az összehasonlítás, amelyben megvizsgálták mennyiért kaphatók a nagyobb áruházakban azok a termékek, amelyeket februártól csak az októberi áron lehet kínálni a vevőknek - derül ki Azénpénzem.hu gyűjtéséből. A termékek közül kizárólag a kristálycukor került többe az októberre a KSH által kimutatottól.
A többi cikk átlagosan hét százalékkal olcsóbbnak bizonyult. A sor egyébként nem teljes, a csontos, bőrös csirkemell és a far-hát is hiányzik a statisztikusok megismerhető listájából. A hírportál által vizsgált nagyáruházakban a csontos csirkemell kilója átlagosan mintegy 1400, a far-háté pedig 310 forintba került.
Kapcsolódó
A filézett csirkemell most az akkorinál 17 százalékkal, a liszt pedig 28 százalékkal kerül kevesebbe. Ezek árát tehát bőven emelhetik is majd februárban a boltok. Az étolaj viszont időközben több mint 15 százalékkal drágult, így annál az üzletekben várható az áresés.
Fontos szem előtt tartani, hogy az árstoppos kormányrendelet nem a statisztikai átlagot, hanem az egyedi bolti árat tekinti irányadónak. Csak érdekességként érdemes még megjegyezni, hogy a tejért a hiper-, illetve szupermarketek nagyjából átlagosan ugyanannyit kérnek most, mint tavaly október közepén.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve