A béreket terhelő adók 2015 című jelentés adatai szerint a legfejlettebb gazdaságokat tömörítő szervezet 23 tagországában emelkedett, tíz tagállamában csökkent az adóteher, egyben pedig nem változott az előző négy évben. Az adóteher emelkedése alapvetően abból adódik, hogy a bérek gyorsabban nőttek mint ahogy az adókedvezmények és adóhitelek bővültek. 2010-hez képest 2014-ben az átlagbérre kivetett személyi jövedelemadó hét országban volt magasabb, hat országban pedig alacsonyabb.
Tavaly az átlagbér adóterhelése 0,1 százalékponttal 36 százalékra növekedett az OECD tagállamaiban, miközben egyetlen országban sem emelték a személyi jövedelemadót. A nemzetközi szervezet 34 tagállamából 23 országban emelkedett, kilencben csökkent, kettőben pedig változatlan maradt az adóteher.
Az idei jelentésben külön fejezetet szenteltek annak az öt nagy gazdaságnak - Brazília, Dél-afrikai Köztársaság, India, Indonézia és Kína -, amely nem tagja az OECD-nek. Az elemzés egyik legmeglepőbb tanulsága az, hogy az OECD-országok többségétől eltérően az említett öt országban a családi kedvezmények csak nagyon szerény mértékben, vagy egyáltalán nem csökkentik a gyermekes munkavállalók bérének adóterhét.
A családi adókedvezménnyel nem rendelkező munkavállalók teljes munkaerőköltsége az OECD országaiban átlagosan 46 506 dollár volt 2013-ban, két és félszerese a Kínában mért 18 400 dollárnak. Brazíliában 19 230 dollár, a Dél-afrikai Köztársaságban 35 311 dollár, míg Indiában 4768 dollár, Indonéziában pedig 6185 dollár volt ez az összeg.
A jelentés részletes adataiból kitűnik, hogy a nettó kereset és a teljes bérköltség aránya, azaz az adóék, tavaly Belgiumban (55,6 százalék), Ausztriában (49,4 százalék), Németországban (49,3 százalék) és Magyarországon (49,0 százalék) volt a legmagasabb az átlagbért kereső gyermektelen, egyedülálló munkavállalók körében. A lista alján Chile (7 százalék), Új-Zéland (17,2 százalék), Mexikó (19,5 százalék) és Izrael (20,5 százalék) szerepel 36,0 százalékos OECD-átlag mellett. Ebben a kategóriában 2010-hez képest az adóék Portugáliában (4,09 százalék), Mexikóban (3,93 százalék), Szlovákiában (3,29 százalék), Luxembourgban (3,24 százalék) és Magyarországon (2,42 százalék) emelkedett legnagyobb mértékben.
Az egykeresős, kétgyermekes családok esetében az átlagbér adóterhe 34,6 százalék volt Magyarországon tavaly. Görögországban a legmagasabb 43,4 százalékkal, Új-Zélandon a legalacsonyabb 3,8 százalékkal, az OECD-átlag pedig 26,9 százalék volt. A jelentésben további öt kategória is szerepel: az átlagbérnél többet, illetve kevesebbet kereső egyedülálló munkavállaló, valamint kétgyermekes család, két gyereket nevelő, az átlagnál alacsonyabb jövedelmű egyedülálló szülő. Az utóbbit kivéve minden kategóriában élen vagy erős élmezőnyben szerepel Magyarország.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve