A politikailag aktív választók 40 százaléka nem feltétlenül elkötelezett egyik párt felé sem, de határozottan kormányváltást akar. Ez ugyan egy heterogén csoport, a Fideszben mégis attól tartanak, hogy egységesen lépnek fel - mondta egyebek mellett a Népszavának adott interjúban Závecz Tibor, a nevét viselő közvélemény-kutató intézet igazgatója.
Ez az egyik oka annak, hogy hiába vezet minden felmérés szerint a kormánypárt a politikai erők népszerűségi versenyében, mégsem vehetik biztosra a 2018-as parlamenti választási győzelmet. Ha ugyanis ez az el nem kötelezett csoport az egyéni körzetekben ugyanarra a jelöltre szavaz, akkor a Fidesz elvesztheti a választást.
A másik dolog, ami idegesítheti az ország jelenlegi vezetését, hogy a kormánypárt szavazótábora elkényelmesedett. Pártjuk 2006 tavasza óta magasan vezeti a népszerűségi listákat, két parlamenti választást simán megnyert, csak néhány időközi szavazáson vesztett, ami tekinthető kisiklásnak. Négy éve a Fidesz szimpatizánsainak kétharmada mondta biztosra, hogy elmegy szavazni, míg jelenleg ez az arány csupán 52 százalék.
Ha nincs győzelemre esélyes kihívó - márpedig jelenleg nem látunk ilyet -, akkor a kormánypárt hűséges szavazóinak egy része otthon maradhat. Orbán Viktor pontosan ettől tart - fogalmazott Závecz -, ezért beszél arról, hogy az elfáradás, a kényelmesség a legnagyobb veszély, ami a Fideszt fenyegeti.
(A nyitókép forrása: Shutterstock.com)
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve