Hétfőn közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a mezőgazdasági termelői árak alakulásának és az építőipar tavaly novemberi teljesítményét.
Az építőipari termelés tavaly októberben 38,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi alacsony bázist a szeptemberi 23,8 százalékos emelkedés után. Az épületek építésének volumene 27,3, az egyéb építményeké 51,7 százalékkal nőtt. Az előző hónaphoz mérten 6,0 százalékkal emelkedett szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelés. Az év első tíz hónapjában 28,4 százalékkal nőtt az építőipar kibocsátása a múlt év azonos időszakához hasonlítva. Az épületek építésében az ipari épületek mellett a lakóépületek, iroda és oktatási épületek építése is szerepet játszott, az egyéb építményeknél pedig a gyorsforgalmi utak építése, valamint vasútfelújítási munkák táplálták a növekedést. (Kiderült, mennyire zsúfoltak a magyar lakások.)
Kedden a kereskedelmi szálláshelyek tavaly novemberi forgalmát teszi közzé a KSH. Tavaly októberben a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 1,5, a belföldi vendégeké 10,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a teljes forgalom együttesen 5,6 százalékkal nőtt. A kereskedelmi szálláshelyek folyó áron számolt összes bruttó árbevétele 9,5 százalékkal 41 milliárd forintra emelkedett. Az első tíz hónapban a kereskedelmi szálláshelyek 6,7 százalékkal több, 25,7 millió vendégéjszakát regisztráltak - számol be az MTI.
Pénteken közli a KSH a keresetek tavaly novemberi alakulásának statisztikáját. Tavaly októberben a bruttó átlagkereset 295 800 forint volt, 12,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 196 700 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 204 600 forintra becsülhető. A tavaly októberi 2,2 százalékos inflációval számolva a reálbérek éves emelkedése októberben 10,4 százalékos volt. Az év első 10 hónapjában a bruttó és a nettó átlagkeresetek szintén 12,8 százalékkal nőttek, ami a 2,4 százalékos inflációval számolva 10,1 százalékos reálbér-emelkedésnek felel meg.
Fotó forrása: Shutterstock
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve