A sajtótájékoztatót öt szakszervezeti konföderáció: az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT), Liga Szakszervezetek, a MaSzSz, a Munkástanácsok Országos Szövetsége és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), közösen tartotta.
Azért dönt majd a kormány a jövő évi bérekről, mert a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) a szociális partnerek nem tudtak megegyezni a béremelések mértékéről. A munkáltatói oldal ultimátumot intézett a munkavállalói oldalhoz, hogy csak akkor állapodnak meg, ha a szakszervezetek elfogadják a munkaadók ajánlatát. A szakszervezetek azonban az ajánlatot nem tudták támogatni - mondta Kordás László.
A MaSzSz elnöke arról is beszámolt, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum jövőre tervezett értékét a kormánynak a jogszabályi kötelezettségek miatt pénteken, a Gazdasági Társadalmi Tanács ülésén még meg kell vitatnia, ez a testület azonban már érdemben nem befolyásolja a kormány döntését.
Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a gazdasági, politikai döntések befolyásolása érdekében a szakszervezeteknek élniük kell a szakszervezeti, munkavállalói jogokkal.
A VKF-fórumon a 2016-os minimálbér és garantált bérminimum emelésének mértékét a szakszervezeti oldal bruttó 7, illetve 7,4 százalékban javasolta. A munkáltatói oldal viszont bruttó 4,76 és 4,91 százalékos béremelési javaslatot tett.
A munkavállalói oldal ajánlata révén a minimálbér a jelenlegi bruttó 105 ezerről jövőre 112 000 forintra, a garantált bérminimum pedig bruttó 122 ezerről 131 000 forintra emelkedett volna.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve