A hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások június 30-ig 157 745 darab gyűjtőszámlát nyitottak meg devizaalapú jelzáloghiteles ügyfeleik igénylése alapján.
A megkötött árfolyamgát-szerződések kumulált darabszáma meghaladta a 167 ezret. Mivel a lehetséges igénybe vevők teljes köre körülbelül 436 ezer fő, az érintettek körülbelül 38 százaléka kötött már árfolyamgát szerződést. A szerződéskötések darabszámában olyan szerződések is szerepelnek, amelyek végül nem léptek életbe, mivel az ügyfél az első gyűjtőszámlahitel folyósításig nem teljesítette a törvényi feltételeket, például tartozása időközben 90 napon túlivá vált.
A rögzített törlesztési árfolyamú devizakölcsönök állománya június végén közel 1297 milliárd forint volt, ami a lehetséges devizakölcsön-állomány 44 százaléka. A forint gyűjtőszámlák állománya 8,5 milliárd forint.
Az árfolyamgát konstrukcióban részt vevő gyűjtőszámlahitelesek eddig összesen 14,7 milliárd forint - rögzített árfolyam feletti - kamat megfizetése alól mentesültek.
Az árfolyamgát keretében a svájci frankot 180, az eurót 250, a japán jent pedig 2,5 forinton lehet törleszteni, a rögzített árfolyamot legfeljebb öt évig, illetve a devizakölcsön lejártáig lehet alkalmazni.
A rögzített és az aktuális árfolyam különbségéből adódó összeg egy gyűjtőszámlán halmozódik. A kamattörlesztés rögzített árfolyam feletti részét a bank és az állam átvállalja, az ügyfélnek csak a tőkerészt kell később visszafizetnie. A gyűjtőszámlán összegyűlő összeg forintalapú hitel, amelynek kamata az árfolyamrögzítés alatt nem haladhatja meg a háromhavi bankközi kamatláb mértékét.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve