Csak akkor engedné meg a munkabeszüntetést a sztrájkra hajlandó pedagógusoknak az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), ha a gyermekfelügyelet biztosítása mellett az első négy-öt órájukat is megtartják - írja a Népszava. Az "ajánlatot" Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár adta a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) képviselőinek a legutóbbi sztrájkbizottsági tárgyaláson.
A PDSZ álláspontja szerint sztrájk idején nem szükséges minden intézményben felügyeletet biztosítani, s "elégséges szolgáltatás" alatt legfeljebb a tanulók felügyelete értendő. Az államtitkár erre azt felelte: mivel más sztrájkbizottságoknak is a fenti ajánlatot adták, ezt nem fogják visszavonni, de arra kérte a szakszervezet képviselőit, küldjenek újabb ajánlatot. A PDSZ ezt megteszi és jelezték: ha a minisztérium nem fogadja el javaslatukat, bírósághoz fordulnak. Hétfőn pedig alternatív tiltakozási formákról tesznek majd bejelentést.
A szakszervezet azt is kiszámolta, mennyi pénz jelenthet a tízszázalékos pótlékemelés, amit a kormány ajánl. Az egyetemet végzett, pályakezdő, gyakornok besorolásúak illetménye július 1-től nettó 12-13 ezer forinttal nőhet. Így - adókedvezmények nélkül - nettó fizetésük havi 155 ezer forint lesz. Egy 29 éve pályán lévő, egyetemet végzett pedagógus nettó 280 ezer forintot, az ugyanilyen végzettségű igazgató nettó 380 ezer forintot, "ösztönzési keresetkiegészítéssel" nettó 448 ezer forintot kap.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve