A házelnök előzetes napirendi javaslata alapján az ülés reggel 9 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd a belügyminiszter határzárral, valamint migrációval összefüggő legfrisebb módosítását tárgyalják kivételes eljárásban, amit az ezt követő határozathozatali időszakban el is fogadhatnak.
Ekkor várható döntés például az új típusú személyi igazolvány, az úgynevezett e-kártya bevezetéséről, emellett több egészségügyi, oktatási, valamint sport témájú javaslatról is, utóbbiak között szerepel a 2024-es olimpia rendezési szándékának kinyilvánítása.
A ezen kívül az alapvető jogok biztosának, valamint az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tavalyi évről szóló beszámolóit is elfogadhatják, továbbá az MNB felügyelőbizottságát is létrehozhatják az elnök és a tagok megválasztásával. A testületet a fideszes Papcsák Ferenc vezetheti, a parlament gazdasági bizottsága korábban a Fidesz (Madarász László), a KDNP (Szényei Gábor András), valamint a Jobbik (Nyikos László) jelöltjét támogatta a felügyelőbizottsági tagságra.
A szavazásokat az interpellációk, majd azonnali kérdések és kérdések követik. Az előzetes napirend alapján az ülés két, az illegális migrációval foglalkozó szocialista indítvány általános vitájával érhet véget. Ezek rendkívüli ülésen történő megtárgyalása érdekében gyűjtött aláírásokat az MSZP.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve