A dokumentumban megállapítják, hogy a Magyar Nemzeti Bank 2014-ben több olyan programot indított, amelyek "nem kötődtek a monetáris politikához és amelyek úgy is felfoghatóak, hogy potenciálisan ellentétben állnak a monetáris finanszírozás tilalmával, amennyiben úgy tekinthető, hogy az MNB állami feladatokat vállal át vagy más módon pénzügyi előnyöket nyújt az államnak".
Az EKB szerint a nem az alaptevékenységgel összefüggő tevékenységek magukban foglaltak egy ingatlanbefektetési programot, egy pénzügyi ismereteket támogató programot, továbbá egy magyar műalkotások és kulturális vagyontárgyak vásárlását célzó programot, valamint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete korábbi alkalmazottai MNB általi átvételének programját.
Reagált az MNB
A Magyar Nemzeti Bank szorosan együttműködik az Európai Központi Bankkal, így az érintett témákban aktív párbeszédet folytat annak érdekében, hogy az EKB még nyitott kérdéseit mielőbb tisztázzák.Mivel az Európai Központi Bank aggodalmait 2015-ben nem oszlatták el, az EKB továbbra is szoros figyelemmel fogja követni ezeket a műveleteket annak biztosítására, hogy végrehajtásuk ne kerüljön ellentmondásba a monetáris finanszírozás tilalmával. A Magyar Nemzeti Banknak is biztosítania kell, hogy azokat a jegybanki forrásokat, amelyeket átruházott az alapítványai hálózatára, ne használják - közvetlenül vagy közvetve - állami finanszírozási célokra - olvasható a jelentésben.
Az értékelésben kitértek arra is, hogy az MNB tavaly többségi tulajdont vásárolt a Budapesti Értéktőzsdében, ami tekinthető úgy, hogy "monetáris finanszírozási aggodalmakra ad alkalmat, mivel a Magyar Nemzeti Bank ténylegesen központi banki forrásokat fordított egy, jellemzően állami hatáskörnek tekintett gazdaságpolitikai cél támogatására".
"A Magyar Nemzeti Bank monetáris politikai eszközeinek több változtatásáról is döntött önfinanszírozási programja támogatása érdekében. Tekintettel az ebből fakadó ösztönzőkre, hogy a bankok forintban denominált állampapírokat vásároljanak, a változtatások némelyike együtt véve tekinthető (az Európai Unióról szóló szerződés) 124. cikke szerinti kiváltságos hozzáférés tilalma megkerülésének eszközeként" - írták a dokumentumban.
Az EKB ezért felkérte a Magyar Nemzeti Bankot e műveletek gondos felülvizsgálatára a monetáris finanszírozás és a kiváltságos hozzáférés tilalmával való bármely ellentmondás elkerülése érdekében.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve