A tárcavezető szerint az Európai Unió egyik legnagyobb problémája az, hogy az európai politikai elit olyan politikát folytat, amely teljes mértékben figyelmen kívül hagyja az európaiak véleményét és sokszor szembemegy az akaratukkal. Minden olyan politikai szerveződés, ország, ahol a politika az emberek akarata ellenére formálódik, "előbb-utóbb a végletekig meggyengül", és ez látható most az EU-nál is - vélekedett.
Úgy látja, az EU elhibázott politikája a bevándorlást illetően már az unió egységét is veszélyezteti, hiszen a brit népszavazás eredményét a brüsszeli bevándorlási politika egyértelműen befolyásolta nemkívánatos irányba. Ez is mutatja, hogy "Brüsszelt meg kell állítani", véget kell vetni az "erőszakos, az európai emberek akaratával ellentétes" bevándorlási politikának - hangsúlyozta többek között.
A szabadkereskedelmi megállapodásokkal kapcsolatban kifejtette: a magyar gazdaság nyitott, a nemzetgazdaság teljesítményét a külgazdaság nagy mértékben befolyásolja, ezért a magyar gazdaságnak általában véve érdeke a minél szabadabb kereskedelem lehetősége. De védenünk kell a piacunkat, a gazdaságunkat, és "ész nélkül szabadkereskedelmet nem érdemes csinálni", megfontoltan, józan ésszel kell ebben a kérdésben is előrelépni. Magyarország elvi szinten támogatja az EU szabadkereskedelmi tárgyalásait, de mindig csak úgy, hogy az európai és magyar gazdasági érdekeket a lehető legjobban figyelembe kell venni.
Szijjártó Péter elmondta: a Kanadával kötendő szabadkereskedelmi egyezményt a brüsszeli elképzeléssel ellentétben a nemzeti parlamenteknek is ratifikálniuk kell.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve