A nemzeti versenyhatóság 2021. július 20-án előzetes értesítés nélküli helyszíni kutatást tartott egy bányászatban aktív, építőipari vállalkozás székhelyén. A versenyhivatal gyanúja szerint a közép-magyarországi kavics-kitermelésben komoly szerepet betöltő vállalkozás a helyi piac többi bányájához képest – növekvő kereslet mellett – feltételezhetően visszafoghatta kapacitásait annak érdekében, hogy magasabb árakon értékesítse a kavicsot.
A Gazdasági Versenyhivatal eljárását piaci jelzés nyomán, bírói engedélyhez kötött helyszíni kutatással indította.
A feltételezhetően jogsértő magatartás a legjelentősebb hazai bányászati nyersanyagok egyikét, a kavicsot érinti, amely alapvető fontosságú a hazai építőipar és a lakossági építkezések számára. A feltételezett jogsértés így széles fogyasztói kört érinthet.
A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a feltételezett jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam hat hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb hat hónappal meghosszabbítható.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve