Szerdán közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a júliusi ipari termelés második becslését. A szeptember 6-án közzétett első becslés szerint az ipari termelés volumene 4,7 százalékkal elmaradt júliusban az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztítva a termelés 0,1 százalékkal mérséklődött, az idén júliusban kettővel kevesebb volt a munkanapok száma, mint egy évvel korábban. A termelés az év első hét hónapjában 1,3 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás júliusban 0,4 százalékkal csökkent.
Meglepetést okozott az ipari termelés júliusi visszaesése az elemzők szerint, akik úgy vélték, hogy a következő hónapokban visszatérhet a lendület.
Szintén szerdán jelenik meg a mezőgazdasági termelői árak júliusi alakulásáról szóló statisztika.
Csütörtökön az építőipari termelés júliusi adatát közli a KSH. Júniusban tovább lassult az építőipari termelés visszaesése: az ágazat teljesítménye 16,2 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz viszonyítva a májusi 26,6 százalékos visszaesés után. Az épületek építése 7,4 százalékkal emelkedett, az egyéb építményeké 36,8 százalékkal csökkent júniusban. Az előző hónaphoz viszonyítva az építőipar termelése 7,5 százalékkal emelkedett júniusban a szezonálisan kiigazított adatok szerint. Az építőipari termelés volumene az első hat hónapban 25,3 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál. Az épületek építése 6,4, az egyéb építményeké 43,9 százalékkal csökkent. Elemzők szerint az év második felében javulhat az építőipar teljesítménye, elsősorban a lakásépítéseket magába foglaló épületépítések fellendülésével.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve