Várhatóan kamatot csökkent a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa jövő keddi kamatdöntő ülésén, legalábbis a Reuters hírügynökség által a napokban megkérdezett 19 szakértő döntő többsége ezt jósolta.
Az elemzők véleményének az átlaga szerint a monetáris tanács kedden további 10 bázisponttal újabb történelmi mélypontra, 1,4 százalékra viszi le az alapkamatot.
A Reuters által július 13-16. között megkérdezett 19 szakértőből négyen arra számítottak, hogy az MNB kedden ismét 15 bázispontos kamatcsökkentésről határoz. A többség - 12 szakértő - kisebb, 10 bázispontos csökkentést vár, hárman pedig úgy vélték, hogy a jegybank már nem változtat a kamatszinten, miután azt március óta már négyszer mérsékelte.
Az előző, június 23-i kamatdöntés után közzétett állásfoglalásában a jegybank úgy fogalmazott, hogy a tanács szerint az inflációs cél középtávú elérése további, kismértékű kamatcsökkentés irányába mutat. Ez a "kismértékű" jelző nem szerepelt a korábbi közleményekben.
A megkérdezett elemzők véleményének átlaga szerint az alapkamat 1,33 százalék lesz az idei év végén és 1,88 százalék a jövő év végén.
Matolcsy György, a jegybank elnöke idén márciusban a monetáris tanács akkori kamatdöntő ülését követő sajtótájékoztatón elmondta: a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa a 15 bázispontos mérsékléssel újabb kamatcsökkentési ciklust indít, amelyet addig érdemes folytatni, amíg a középtávú inflációs célt - egy új, rugalmasabb keretben - el nem érik. Hozzátette: a kamatcsökkentés erősíti a növekedést, támogatja a kormány gazdaságpolitikáját, és a jegybankot a középtávú 3 százalékos inflációs cél elérésében.
A jegybank monetáris tanácsa 2015. márciusában 15 bázisponttal 1,95 százalékra csökkentette az alapkamatot, azóta havonta 15-15 bázisponttal mérséklődött az irányadó ráta. A jövő keddi lesz az első alkalom, amikor a monetáris tanács új tagja, Báger Gusztáv is részt veszt a döntéshozatalban.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve