A családpolitika magában foglalja a családi adózást, a gyermek-egészségügyi ellátást, az oktatást, a sportot, a lakástámogatást és a munkahelyvédelmi akciótervet.
Már 467 ezer gyermek ingyenesen kapja az étkezést a bölcsődében, az óvodában és az iskolában. Az összes diák 85 százaléka térítésmentesen kap tankönyvet - sorolta a politikus.
A kormányfő annak kapcsán, hogy Magyarországon nyaralt 500 ukrán gyermek, azt mondta, fájdalmasan érinti Magyarországot az ukrán politikának az a döntése, amellyel megfosztja a magyar gyermekeket a felső tagozattól kezdve a magyar nyelvű oktatástól.
Sikerült a munkaalapú gazdaság felépítése, a gazdaság működik, Magyarország olyan ország, amely képes minden polgárának munkát adni, aki dolgozni akar - mondta Orbán. Kiemelte az államadósság csökkenését, a gazdaság bővülését, a foglalkoztatottak számának növekedését és a munkanélküliség csökkenését. Azt mondta: karnyújtásnyira van a teljes foglalkoztatottság.
Egyúttal azt is hangsúlyozta: a béremelések következtében egyre több embernek megéri dolgozni Magyarországon.
Bevándorló és nem bevándorló országokat különböztetett meg Orbán Viktor. Felszólalásában úgy fogalmazott: "mi magyar Magyarországot akarunk" és "egy európai Európát is szeretnénk"
A kormányfő szerint a választóvonal abban áll, hogy vannak a bevándorlást elfogadó, helyeslő, sőt időnként szervező országok, s vannak olyanok, mint Magyarország, amely ragaszkodik a biztonságához, életformájához, nemzeti, vallási, kulturális identitásához.
Európa jövője azon múlik, hogy a két országcsoport tiszteletben tartja-e egymás demokratikus népakaratát - hangoztatta.
Ma a bevándorló országok úgy kívánják feloldani az ellentéteket, hogy azt javasolják: legyünk mi is bevándorló országgá és ha erre nem vagyunk hajlandóak, akkor megerőszakolnak és rákényszerítenek bennünket - mondta Orbán Viktor, aki úgy értékelt: erről szól a kötelező kvóta, és ezt a tervet Soros György tervének tekinti, mert ő fogalmazta meg, tette közzé a saját neve alatt.
A miniszterelnök az új nemzeti konzultáción való részvételre buzdított.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve