Az EU területének 46 százalékát, főként a délnyugat-európai részeket fenyegeti aszály - hívta fel a figyelmet az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja által hétfőn közzétett jelentés.
Az MTI által szemlézett dokumentum szerint a több európai régiót már év eleje óta sújtó aszály továbbterjed és súlyosbodik. A csapadékhiány hatással van a folyók vízhozamára, továbbá csökkent tárolt vízmennyiség, ami negatív hatást fejtett ki az energiaágazatra.
A kutatók felhívták a figyelmet, hogy a vízellátás a következő hónapokban veszélybe kerülhet, mivel előrejelzések szerint a következő három hónapban a szokásosnál szárazabb időjárás várható Európa nagy részén.
A kutatóközpont szerint a szárazság Olaszországot érintette a legsúlyosabban. A Pó-folyó medencéje mentén súlyos aszályra kell számítani. Öt olasz régióban vízhasználati korlátozásokat vezettek be.
A jelentés azt írja, hogy Spanyolországban a víztározók vízmennyisége 31 százalékkal alacsonyabb a tízéves átlagnál, míg Portugáliában a vízenergia előállítására szolgáló vízmennyiség az előző hét év átlagának felét éri el.
A kutatók arra is rámutattak, hogy a vízhiány és a nagy hőség miatt Franciaországban, Romániában, Spanyolországban, Portugáliában és Olaszországban, Németországban, Lengyelországban, Szlovéniában, Horvátországban, Magyarországon is csökkenni fog a terméshozam.
A súlyos aszályhelyzet miatt az Agrárminisztérium azt kéri az Európai Bizottságtól, hogy agrár-környezetgazdálkodási programban (AKG) érintett gyepterületekhez kapcsolódó időbeli kaszálási korlátozásokat fel lehessen oldani - írta korábban a Napi.hu.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve