Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közölte, hogy októberben az euróövezetben 1,8 százalékkal, az Európai Unióban pedig 1,7 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom szeptemberhez képest, amikor az euróövezetben és az EU-ban egyaránt 0,8 százalékos forgalomnövekedést regisztráltak augusztussal összevetve.
Éves összevetésben az euróövezetben a kiskereskedelmi forgalom a szeptemberi stagnálás után októberben 2,7 százalékkal esett, míg az EU-ban a szeptemberi 0,3 százalékos bővülést követően októberben már 2,4 százalékos csökkenést jegyeztek fel.
Szeptemberhez képest Luxembourgban nőtt a legnagyobb mértékben, 2,6 százalékkal a kiskereskedelmi forgalom októberben. Cipruson, Máltán és Portugáliába egyaránt 0,5 százalék, Spanyolországban pedig 0,4 százalék volt a bővülés.
A kiskereskedelmi forgalom havi szinten a legjelentősebben, 4,6 százalékkal Ausztriában csökkent, Horvátországban 4 százalékkal, Belgiumban pedig 3,3 százalékkal mérséklődött.
Októberben éves bázison Szlovéniában bővült a legnagyobb mértékben, 8,5 százalékkal a kiskereskedelmi forgalom. A második legnagyobb növekedés Máltán volt, 7,2 százalékkal, majd Lettországban 5,7 százalékkal. A legjelentősebb éves csökkenés Dániában volt, 9,5 százalékos, majd Svédországban 6,4 százalékos és Belgiumban 5,7 százalékos.
Magyarországon a kiskereskedelmi forgalom havi szinten 0,4 százalékkal csökkent, éves összevetésben 0,7 százalékkal nőtt októberben - az Eurostat honlapján szereplő adatok szerint.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve