A program az idén nyáron lezárult belváros-fejlesztési projekt második üteme lesz - idézte a politikust az MTI. Tovább építik a belvárosi nyugati tehermentesítő kiskörutat, felújítják a városháza épületét és az egyik belvárosi parkot is. Az idén augusztusban átadott kiskörút második szakasza mintegy 1,5 milliárd forintból épülhet meg az Arany János és az Erzsébet utca között - mondta el. Az elmúlt években a város már 800 millió forint értékben sajátított ki ingatlanokat a leendő nyomvonalon. Az Antall Józsefről elnevezett útszakasz folytatásával a város főutcáját, a Piac utcát tehermentesítik a járműforgalomtól csaknem egy kilométer hosszan.
Mintegy 300 millió forintból újul meg a 170 éves városháza épülete is. A város ezzel több évtizedes adósságát törleszti, hiszen az épület tetőszerkezete már nagyon rossz állapotban van - mondta Pajna Zoltán, hozzátéve, hogy kicserélik a nyílászárókat, és megnyitják az egyik használaton kívüli kaput is.
A projekt harmadik elemeként az Ady-parkot újítják fel: a Csokonai Színház melletti park jövőre valódi közösségi térré válhat kávézókkal, és akár szabadtéri színelőadásokat és koncerteket is rendezhetnek ott. Ezek mellett a belvárosi Simonffy utca térkövezését is folytatják a Hal köz és a kiskörút között.
A projekt kivitelezési szerződését várhatóan 2013 januárjában írják alá, és év elején kezdődik a munka, amely a tervek szerint 2014 nyarán fejeződik be.
A debreceni belváros funkcióbővítő projektjének első elemében 2010 és 2012 között a Nagytemplom mögötti Emlékkert és Romkert, illetve a Hal köz újult meg, továbbá kialakítottak egy ifjúsági házat a belvárosban, és elkészült a tehermentesítő kiskörút első szakasza is. Az első ütem 2,1 milliárd forintból, szintén főleg uniós források bevonásával valósult meg.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve